Támogassuk mindenben a párunkat

A férfiak többsége makacs, és sokszor nem mondanak el mindent a párjuknak, mert úgy vélik, hogy akkor gyengének tűnhetnek. Pedig egy igazi párkapcsolatban minden helyzetben támogatnunk kell a párunkat, és semmit sem titkolhatunk el egymás elől. Ezért ha bármilyen egészségügyi problémát észlelünk magunkon, akkor azt mondjuk el, mert biztosan megértő lesz a partnerünk. Ugyanis vannak olyan betegségek, amik próbára tehetik a kapcsolatunkat, de ha nyíltan megbeszélünk mindent, akkor bármit átvészelhetünk közösen. És a prosztatagyulladás is ilyen, ezért már az első tüneteknél keressük fel az orvosunkat, hogy megelőzzük a súlyosabb szövődményeket. És bizony egy ilyen helyzetben a hölgyeknek támogatnia kell a párjukat, mert úgy érezhetik az urak, hogy egy időre elveszítették a férfiasságukat. De meglátjuk, ha mellettünk van a szerelmünk, akkor bármilyen nagy bajt is könnyedén fogunk venni, mert tudjuk, hogy mindig van ott valaki, aki szeret bennünket és mindenben számíthatunk rá.